Hajszál híján: Bíró Teréz fodrászként is segít a beteg embereken

Bíró Teréz ápolónőnek tanult, ám amikor dolga akadt az első gyomorvérzett halottal, megrémült. Talán túl fiatal volt a feladathoz, talán nem készült fel rá lelkileg. Fodrásznak állt, ám mindig zavarta, hogy "hűtlen" lett az egészségügyhöz. Vissza is talált a segítségre szorulókhoz.

2012. április. 14. szombat | Szerző: Magyar Hajnalka

Szentpéterúron nőtt fel, szerény körülmények között, az egerszegi Deákban végzett. Nem töltött sok időt betegágy mellett, olyan munkára vágyott, aminek eredményét a két kezével alkotja meg.

- Serdülő lányként gyakran vágtuk egymás haját. Szerettem belenyúlni, alakítani, éreztem, ezáltal valami olyat adok ki a kezemből, ami az odaadásom, az emberek felé fordulásom tükre. Tudom, csak egy frizura, de én ezt mind beleéreztem... Azért sem bírtam a kórházi munkát, mert nem tudom feldolgozni az elmúlást. Nekem az élő, a mozgó, a pezsgő világ a terepem. Ezért olyan fontos számomra, hogy mások se rekesztődjenek ki ebből, pusztán azért, mert daganattal küzdenek vagy más okból elmegy a hajuk...

Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik huszonéves hölgyvendége egyik hónapról a másikra elveszítette sötétbarna hajkoronáját. Az okot a góckutatás sem világította meg, kopasz maradt. Teréz úgy érezte, valamit tennie kell, Németországból szerzett Zitának megfelelő parókát. Ennek már majd egy évtizede. Hogy mi játszódott le az érintett hölgyben, arról ő maga mesél.

Bíró Teréz egy egészséges barátnője közreműködésével mutat be néhány parókat Fotó: Katona Tibor

- Az első reakció a döbbenet, a kétségbeesés, amit csak nagyon lassan gyógyít az idő - eleveníti fel Zita. - Miért pont velem történik ez, miért ilyen fiatalon? Az ember hinni sem akarja. Úgy éreztem, kevesebb vagyok mint a többiek, s az utcán minden tekintet rám szegeződik. Tetézte a rosszat, hogy az ok a mai napig sem derült ki, könnyebb lett volna, ha van valami konkrét magyarázat. Évekig reménykedtem, minden nap úgy ébredtem, na most majd nőni kezd a hajam. De peregtek a hónapok, az évek, el kellett fogadnom: ez egy állapot. Muszáj kilépni az utcára, emberek közé menni.

Azt a pillanatot nehezen írja le, amikor először paróka került a fejére, s végre ismét egy "teljes" arc nézett vissza rá a tükörből. De néha még ma is rátör a keserűség. Legerősebb kapaszkodója a férje, aki még hajjal ismerte meg, de a bajjal együtt vette el. Ha új paróka került rá, nem mulasztja el megdicsérni, milyen csinos...

- Rengeteg végigbeszélgetett éjszakánk ráment erre, tele sírással, fájdalommal. Csapkodtam, dühöngtem, tele voltam indulattal. Nem gondoltam, hogy erről valaha is képes leszek így beszélni egy kívülállónak... Tíz év kellett hozzá. Meg Tercsi segítsége, akitől nagyon sok tanácsot és biztatást kaptam.

Mert időközben Bíró Teréz beleásta magát a parókák világába. Pedig nem volt egyszerű, kiderült, kétéves gyógyászati segédeszköz szakképző iskolát kell ehhez elvégeznie.

- Egy vállműtét miatt kórházba kerültem, ahol újra csak olyan embereket láttam, akiknek nem volt hajuk. Abban az elesett állapotban, amiben én is voltam, nagyon át tudtam érezni a kiszolgáltatottságukat. Belevágtam hát a képzésbe, mert segíteni akartam. A két év alatt nem csak a parókákról tanultunk, minden olyan betegségről, amihez gyógyászati segédeszköz kell, a diabétesztől kezdve a sérvig.

A beteg emberekkel való törődés tehát fodrászként is része lett az életének. Aki csak frizurát csináltatni jön, annak is másként néz a hajára, küldött már vendéget teljes kivizsgálásra, mert azt tapasztalta, hogy megváltozott a hajszálai szerkezete. Mint kiderült, sajnos okkal.

- Át tudom érezni, mi játszódik le egy nőben, amikor elveszíti a haját. Mindenki érzékeny a frizurájára, egészségesen is kiborulunk , ha nem úgy áll a hajunk, mint szeretnénk, hát hogy ne volna iszonyú dolog az elveszítése. Mégsem szabad összeomlani, tragédiaként felfogni. A hozzám fordulóknak sem azt mondom, hogy jaj de sajnálom őket, hanem, hogy itt vagyok, segítek.

A konkrét teendőkön túl biztatással, információkkal is szolgál. Például, hogy a daganatos betegeknek a kemoterápia kezdetétől jár a társadalombiztosítás által 80 százalékban támogatott paróka. Sőt, a közgyógyellátás keretein belül is megkapható, ingyen. A tanácsait is érdemes megfogadni: a citosztatikus kezelésre senki ne vigye magával a féltett parókát. Hiszen izzad, rosszul van, ezeken a napokon viseljen inkább egy helyes kis turbánt. Az is nagyon nőies...

- A legjobb, amit tehetek, hogy természetesen viszonyulok az állapotukhoz. Máshogyan nem is lehetne - folytatja Teréz. - Tudatosítom bennük, hogy ez egy átmeneti helyzet, elmondom, hogy a kemoterápia hogyan avatkozik bele a haj őssejtjének szunnyadásába, milyen ciklusokon megy keresztül a szaporodása, s miként fog újra kinőni a haja... Sokan már attól megnyugszanak, hogy mindezt elmesélem.

A kemoterápia végén aztán Teréz beveti a mikrokameráját...

- Ennek segítségével 400-szoros nagyításban mutatom meg a szemmel még nem látható, simítással nem érzékelhető, de már növekvő hajszálakat. Ez az a pillanat, amitől a beteg szárnyra kap, s kifelé menet már mosolyog...

A megfelelő paróka kiválasztásához is jól jön a tapasztalat. Ha a beteg már elveszítette a haját, mindig kér egy régi fényképet, hogy az új fazon összhangban álljon a korábbi karakterrel. A parókát, ha szükséges "testre szabja" , az archoz igazítja, kiszabadítja a fület, rövidíti a frufrut. S még ezernyi apróság, amiben jól jön a tanács. Parókával ugyanis kicsit más az élet, hallgassuk erről ismét Zitát.

- Néhány dologra oda kell figyelni, például parókában máshogyan kell felvenni egy pulóvert, zuhanyozni, uszodába menni. Nap mint nap megvívunk egy kicsi csatát, amikor reggel felkelünk, s a fejünkre tesszük azt, ami korábban magától értetődően ott volt. S igyekszünk mosolyogva kilépni az ajtón.

Tudakoljuk, e 10 év alatt változott-e a személyisége?

- Érzékenyebb, de erősebb is lettem. Fogékonyabb az emberi nehézségekre, másságra, olyan történésekkel is tudok már azonosulni, amelyekről addig azt hittem, csak a filmekben fordulnak elő... A családi, baráti kör visszajelzései is sokat jelentenek, büszkék rám, hogy ennyi erőt gyűjtöttem, s nem roppantam össze. Tény és való, tartás kell hozzá, sok munka van abban, hogy a férjem a szexi feleséget, a kisfiam a boldog anyát, a kollégák a jó munkatársat lássák bennem, s ne egy megkeseredett roncsot. De ma már, ha azt hallom, de jó a hajad, fodrásztól jössz?, képes vagyok mosolyogva bólintani: csinos, ugye...?

Forrás:http://zalaihirlap.hu/hetvege/20120414_hajszal_hijan_segitseg

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat